Közérdekű Utazás - Turizmus Hitel Job - Állás Képzés - Átképzés Vállalati hírek Önkormányzatok Programok

Megyénk diákolimpiai bajnokait köszöntötték a Csaba Centerben. Az ünnepségen a 2007-2008-as tanév legkiemelkedőbb sporteredményeit elérő tanulóinak adtak át ajándékcsomagot teljesítményükért.
Békés megye diáksportja az utóbbi években rohamosan fejlődött, amit az a tény is mutat, hogy az elmúlt 8 évben az általános és középiskolákban tanuló diákok csaknem fele részvett valamilyen tömegsport tevékenységben. Mindez természetesen az országos eredményekre is kihat, hiszen sportolóink évről-évre egyre előkelőbb helyezéseket érnek el a versenyeken.
„A 19 plusz Budapest megyéből a középmezőnyből 2 éves ciklusonként egyre előrébb jött, tehát volt a tizenharmadik, a nyolcadik, a hetedik, tavaly már az első háromban volt, sőt a 2. sz. Általános Iskola meg is nyerte az összesített pontversenyt."- mondta Csaszni László a Békés Megyei Diáksport Tanács elnöke
Az ünnepségen ezen eredményeket ismerték el a megyei közgyűlés és a Diáksport Tanács elnökségének képviselői. A sikerek azért is jelentősek, hiszen a diáksportra sem jut annyi pénz, mint amennyire szükség lenne. Mint azt Csaszni László, a megyei Diáksport tanács elnöke elmondta, sajnos az állam az utóbbi 6 évben egyre jobban kivonul a diáksport támogatásából.
A tömegsportra fordítható évi 12 millió forintot az egyre szűkösebb pályázatokból, valamint a Békés megyei képviselőtestület anyagi támogatásából teremtik elő – mondani sem kell, egyre nehezebben.
Forrás: CsabaTV
Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Diákolimpiai bajnokokat köszöntöttek
Küldjön egy képeslapot ismerősének!: kepeslap.mconet.biz
Békés megye online: bekesmegye.mconet.biz
Békés megye linkajánló: bekesmegyelink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu
www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - www.mconet.biz

![Karácsony a kórházban [Szabolcs-Szatmár-Bereg megye - Jósa András Oktató Kórház]](http://moosz.mconet.hu/images/2008/12/23/josa_karacsony_kicsi_994_20081223161753_658.jpg)
![Helyi autóbusz-közlekedési díjak 2009.január 1-től [Békéscsaba – Közlekedés]](http://bekescsaba.mconet.biz/images/2009/01/03/ujra_lehet_cimer_215_20090103110714_873.jpg)

![Pinyó - Köves Miklós 60 éves [Bulvár - Hazai sztárok]](http://nice.mconet.biz/images/2009/01/05/pinyo_egyedul_890_20090105113808_384.jpg)
